Magyarázatok

Mindenképpen szerettem volna ilyen menüpontot csinálni a blogra, hiszen aki nincs otthon Japán és a műkorcsolya világában, annak nem biztos, hogy minden érthető lesz (Animések, főleg akik látták a Yuri on Ice-t, előnyben vannak, de azok is, akik csak a sport iránt érdeklődnek). Ahogy a nevéből is kiderül, ebben a menüpontban elmagyarázok pár dolgot Japánnal, és magával a korcsolyával kapcsolatban. Csakis olyan dolgokat olvashattok itt amik a történetben előfordulnak, tehát nem fogok kiselőadást tartani erről a két témáról.
Források: AnimeAddicts, Mindenkilapja

Először is kezdeném Japánnal, mert arról szerintem kevesebb magyarázni való van. 

Ami a legtöbbször előfordul, azok a nevek utótagjai:

Japánban ugyanis szokás, hogy az idegeneket, és igazából bárkit egy utótaggal szólítanak meg. Hivatalos társalgásban, valamint mindenhol máshol, ahol olyan ember tartózkodik akit nem ismernek, vagy nem tartozik a baráti körükbe, mindig a vezetéknevén szólítják meg szintén valamilyen utótaggal. Az is érdekes lehet, hogy Japánban a nevek nincsenek fordítva, hanem a vezetéknév van elöl, pont mint nálunk. De akkor most szeretnék is bemutatni pár utótagot, ami a történetben legalább egyszer előfordul.

• Chan - Ez a legbensőségesebb megszólítási forma, olyankor használják, amikor a felek között közvetlen viszony van. Pl: barátok, osztálytársak. Lásd: Miyana-chan
• San - Igazából mindenkinek kijáró, udvariasabb megszólítási forma. Itt a felek már távolabb állnak egymástól, de használhatják akár osztálytársakra is. Pl: osztálytársak, felnőttek, idegenek (Ebben az esetben kizárólag vezetéknévvel) Lásd: Miyana-san
• Kun - Hasonló, mint a san, annyi különbséggel, hogy ezt inkább fiúkra használnák. Pl: fiúosztálytársak, felnőtt férfiak (Itt is szintén kizárólag vezetéknévvel) Lásd: Hiraku-kun
• Senpai - Udvarias megszólítási forma azokkal szemben, akik valamiben felettünk állnak, felnézünk rájuk, példaképünknek tekintjük. Pl: példakép. Lásd: Miyana-senpai
• Onee-chan/san/sama - Idősebb lánytestvérre használt megszólítás, de lehet használni nálunk idősebb lányokra is. Pl: nővér, nővér barátnője. Lásd: Miyana-onee-chan, de inkább csak simán Onee-chan.
• Onii-chan/san/sama - Idősebb fiútestvérre használt megszólítás, s ezt is lehet használni nálunk idősebb fiúra. Pl: báty, báty barátja. Lásd: Hiraku-onii-chan, de ez is inkább Onii-chan. 

 A Japán iskolarendszer:

Japánban teljesen eltérő iskolarendszer van a miénkhez képest. Az általános iskola csak hat év, tehát hatéves kortól tizenkét éves korig tart. Emiatt a középiskola is két részre oszlik, alsó és felső középiskolára. Ezekből mindkettő három év, az alsó középiskola tizenkét éves kortól tizenöt éves korig, a felső középiskola pedig tizenöt éves kortól tizennyolc éves korig tart. Ezek közül csak az alsó középiskola kijárása kötelező, és a felső középiskolás oktatásárt már fizetni kell. A történet szereplői tizenhét évesek, így másodévesek a felső középiskolában. Mindenhol kötelező az egyenruha viselete,  ami általában a lányoknál egy matrózblúzos ruha térdig érő szoknyával, fiúknál pedig egy ing zakóval, valamint egy nadrággal. Van nyári és téli egyenruha, a nyári csak annyiban különbözik a télitől, hogy rövidebb a matrózblúz és az ing ujja, s egyikre sem kell zakót venni. Ám a fiúknak a melegtől függetlenül, a nyári egyenruhájukhoz is hosszú nadrágot kell viselniük. A nyári egyenruhát júniustól szeptemberig, a télit októbertől májusig hordják. Nyári egyenruhára azért van szükség, mert a japánok nyáron is járnak iskolába. Nekik is van nyári szünetük, csak sokkal rövidebb. Az évnyitó sem szeptemberben van, hanem áprilisban, amikor a sakura virágzik. Japánban a tanítás kilenckor kezdődik, de már fél kilencre bent kell lenniük a diákoknak. Egy osztályfőnöki órával kezdenek, ami csak tíz perces. A szünetek szintén tíz vagy öt percesek, viszont a negyedik óra után következik az ebédszünet, ami már negyvenöt perces, pont mint a tanítási órák. Ezután általában még két tanóra van, majd tanítás után a diákok együtt kitakarítják az iskolát, ami negyed óránál nem több idő, ha mindenki kiveszi a részét a munkában. Ezután jön még egy öt perces osztályfőnöki óra, majd az utolsó óra. Órák után a diákok általában különböző iskolai klubokba járnak.

 

Akkor most jöjjön a műkorcsolya:

A műkorcsolya egy pontozós sportág,  tehát ha úgy vesszük szubjektív. Egy versenyzőnek kétféle produkciót kell elkészíteni, amit a versenyeken bemutathat. Az egyik a rövid program, ami általában két és fel perces. Ebben nyolc db megadott kötelező elemeket kell végrehajtani. Ezekre technikai pontszámot kapnak a versenyzők, amihez a zsűri adja hozzá az általuk értékelt stílus pontszámot. Ezzel a pontszámmal lehet nekiindulni a szabad programnak. Ez már négy-öt perces, de itt a versenyző szabadon választott elemeket mutat be. Itt szintén megkapják a technikai pontszámot, majd a stílus pontszámot, s ha ezt összeadták még hozzáadják a szabad program pontszámát. Ez már a végleges eredmény. Tehát hiába lett valaki első a rövid programjával, ha valaki több pontot ér el az összesítettben. A zenét a versenyzők választhatják mindkét esetben. Az ugrásoknál plusz pontot lehet kapni, ha a versenyző felemelt kézzel ugrik, s pontlevonás jár ha belép, vagy lerakja a kezét.  És akkor most szeretném bemutatni az ugrásokat.

Axel: Az egyetlen ugrás, melybe elölről mennek bele. A korcsolyázó bal lábán siklik előre, a jobbal lendít, és másfél fordulat után a jobb lábára, hátrafelé érkezik vissza a jégre. Ez a szimpla axel. Négyfordulatos axelt tudtommal még senki sem tudott ugrani, hiszen az 4 és fél fordulat lenne. Az axelnek egy, félfordulatos változata a Kadett. Általában ezt tanulják meg legelőször a korcsolyázók.

Rittberger/Loop: A rittberger egy nehezebb ugrás. A korcsolyázó jobb lábon siklik hátrafelé, a bal elöl keresztezi a jobb lábat. Majd elrugaszkodik, és a megfelelő számú fordulat megtétele után szintén jobb lábra érkezik vissza. Az ugrást nehezítheti az egy lábas belemenetel. Ez az ugrás azért nehéz, mert nincs meg az a lendület, ami például az axelnél a lendítésből származik.

Toe-loop: A toe-loop kicsit hasonlít a Rittbergerhez. A toe nagylábujjat jelent, ez utal a leszúrásra. Tehát ez az ugrás egy kicsit leszúrt Rittberger. Hátrafele menet a korcsolyázó bal lábát leszúrja a jégre, és így ugrik fel, majd megfelelő számú fordulat megtétele után jobb lábra érkezik.

Salchow: A salchowot könnyű felismerni, mert van előtte egy tánclépés. A korcsolyázó előrefelé siklik, és jobb korcsolyája hegyével tesz egy hajtó mozdulat. Tehát a korcsolya hegye érinti a jeget. Aztán fél fordulat után (tehát megfordul és hátrafele siklik) a jobb lábát azonnal, kinyújtva a test mögé húzza, majd előre lendíti, és csak ezután ugrik fel (ugye a bal lábáról ugrott fel, a jobbal lendített) és a jobbra érkezik vissza. Fontos, hogy minden lépés tiszta legyen, úgy lesz igazán szép az ugrás.

Lutz: A lutz nagyon nehéz ugrás. A korcsolyázók sokáig koszorúznak hátrafelé, és egyenes siklanak egy darabig, majd jobb lábukat leszúrják, és a jobbra is érkeznek. Ennek az ugrásnak az egyik változata a flip. A két ugrás közti különbség abból adódik, hogy a korcsolyázó a lutznál hátrafelé koszorúzik. Bel lábon, külső élen siklik hátrafelé, mikor megcseréli a karját. Jobb lábát leszúrja, és jobb lábra is érkezik, szintén külső élre. Tehát ugrás közben a test tengelye megváltozik.

Flip: A flipnél van egy belemenetel, amivel a korcsolyázó lendületet szerezhet, és így megkönnyíti az ugrást. A korcsolyázó előrefelé siklik. Jobb lábával úgynevezett hajtó mozdulatot tesz és fél fordulat után már hátrafelé siklik, bal lábon, belső élen. A jobb lábát leszúrja, és a jobbra is érkezik.

Nos, ennyi lett volna ez a magyarázatos rész. Szerintem mindent leírtam, ami szükséges, esetleg amit nem és előfordulhat a történetben, azt magában a fejezetben vagy a bejegyzésben valahol biztosan megemlítem. Remélem nem untattalak, és köszönöm, ha elolvastad! :)